Művelődési Ház - Felnőttképzés - Bemutatkozás
Tisztelt Látogató!
Üdvözlöm Önt a Beledi ÁMK Művelődési Ház oldalán!
Az Általános Művelődési Központ intézményrendszerében művelődési házunk a település kulturális központja. A közművelődési egységünk a Felnőttképzéssel és a Városi és Iskolai Könyvtárral közösen nem csak az oktatás feladatait segíti, hanem ellátja a település gyermek és felnőtt lakosságának művelődési igényeit is.
Intézményünk rendezvény-kínálatát igyekszünk úgy összeállítani, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő kulturális, közösségi és szabadidős programokat.
Jelenleg számos klub és szakkör működik, amelyeknek elsődleges célja a közösségi élet fenntartása, az értékek megőrzése és terjesztése.
Otthont biztosítunk önszerveződő közösségeknek, civil szervezeteknek és művészeti iskolának is.
A Felnőttképzési Centrum 2005-ben a HEFOP-3.5.4 kódszámú „A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer rendszerszerű bevonásával” című program keretében jött létre, megalapozva az élethosszig tartó tanulás információs, felkészítő és segítő hátterét.
Projekt célja: a közművelődési intézmények felnőttképzésbe való bekapcsolódása, a lemorzsolódás csökkentését segítő szolgáltatások biztosítása a működtetéshez szükséges személyi és internetes háttér megteremtésével.
A kialakult infrastruktúra tartalommal való feltöltését felnőttképzési lehetőségeinek továbbfejlesztését a TÁMOP 3.2.3-09/1-2009-0008 számú „XXI századi képzésfejlesztés és felnőttképzés Beleden” című projekt tette lehetővé.
A megvalósított projektekről részletesen a pályázatok menüpont alatt tájékozódhat bővebben.
Kérem, tekintse meg kínálatunkat! Amennyiben programjaink, rendezvényeink felkeltették érdeklődését, látogasson el hozzánk személyesen.
Bízom benne, hogy a jövőben Önt is személyesen üdvözölhetjük a művelődési ház rendezvényein!
Horváth-Stipkovits Vivien
művelődésszervező